Sziasztok!

Igen, az alagút vége - vagy eleje vagy nevezzük, ahogy akarjuk - már végre látható, úgyhogy most kezdek nemelkeseredve lenni, ennek örülök, mert már hiányzott ez az érzés. Ma úgy, hogy nem volt rendes iskola szinte mindent el tudtam végezni, amit terveztem (és még a mából s van egy óra, amit sajnos ki is akarok használni).

Aztán persze problémák mindig vannak, és amint leadsz egyet, jön helyette kettő, de ez gondolom mindenkinél szokásos. A lényeg, hogy igyekszem nem ezek alá kerülni. Jövő héten egyedül leszek itthon a főnök (mert mi így mondjuk), de utána meg már nyár, szóval már érdemes tervezni.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én annyi mindent szeretnék most elérni hirtelen, hogy összeszámolni is nehéz. Azért egy próbált megér.

Például a lefektetés. Az elmúlt hetek küzdelmei árán sikerült egy rendszert létrehoznom, ami azt jelenti, hogyha valami csoda folytán én nem esek ki a dologból (lásd. szerdai egész napos alvás...), akkor Hildus kb. fél kilenctől készül a fürdésre, tehát eszébe jut, hogy ő még nem evett, stb. Ha minden oké, akkor kilenckor tényleg el tudom kezdeni fürdetni, fogmosás, hajszárítás (gyakorlatilag az a ritka, ha nem vizezi össze, mert pont akkora a lobonca, hogy a hajpánthoz hosszú, a gumihoz rövid), stb., ez kb. fél tíz-háromnegyed tíz. Utána szellőztetés, új víz, hosszúmese (imádok mesélni neki, ő meg szereti a mesét, szóval ezt semmiképpen sem csökkenteném, most már komolyabbakat is olvasunk, néha Bernát is becsatlakozik), mindenkipuszi, és tíz-fél tizenegy között max. alszik. Na ez azért egy ötéves gyereknek kicsit késői... Főleg, hogy közben nekem még a Bernátot is rá kell vennem, hogy valahogy jussunk el a lefekvésig. Ebből szeretnék egy előbbi vacsorát csinálni, és egy fél kilences fürdést első körben, aztán majd kiderül.

A másik nagy dilemmám a számítógép-TV kérdés, mert tartom, hogy nagyon sok van belőle nekünk, nem kéne ennyi. Az a legnagyobb bajom vele, hogy a t9bbi dolog közben valahogy kimarad a gyerekek életéből, hiába van tele a szoba játékokkal, ő "unatkozik", hiába lenne ott a testvér, vele már csak együtt punnyadni lehet... itt a nyár, nekem is több időm van, ezzel szeretnék valamit kezdeni.

A kezdő lökést ezzel kapcsolatban viszont nem a nyár adta meg, hanem az, hogy Bernát most jött haza erdei iskolából, és ma már hozzá se lehetett szólni, aludni kergerni is alig, mert olyan elvonási tünetei voltak, hogy már nem is evett, csak a gépet bambulta... na most ez így nagyon nem jó. Hildussal sokkal könyebb, mert ő ugyan hisztizik, ha nincs egész nap mese, de ha van alternatíva, nagyon hamar igényli a foglalkozást. Viszont Bernáttal nem lehet sajnos ez a helyzet... az a baj, hogy ő eleve nagyon rá van már állva erre, meg nála korántsem vagyok ennyi befolyással. Előbb ér haza, amíg én meg nem jövök, biztos, hogy ilyesmit csinál, kéthetente hétvégén (saját tapasztalatból tudom) hogy csak a gép előtt ül, eszik és létezik (onnan csak fürdőszobába és aludni megy el), nos, ilyen feltételek mellett nehéz neki megmutatni, hogy van jobb alternatíva. Ideig-óráig (amíg nem vesznek össze halálosan a húgával) le tudom kötni, de egy idő után vágyik vissza a "semmittevésbe".

Sajnos ezekkel kapcsolatban vaskalaposak az elveim, a számítógép-TV egyéb káros hatásairól pont eleget hall mindenki. Én már nem tartom magam egyik rabjának sem, jó, hogy van, használom is, de nem függök tőle. Én már nem. (Amiben benne van, hogy ez valaha másképp volt.)